Kb. 1 órát aludtam az éjjel. Hiába feküdtem le fél 1-kor, nem tudtam elaludni. 4-re jött a taxi, 3-kor keltem.
A gép 6-kor indult, kis késéssel 8.40-re érkeztünk meg Barcelonába.
Taxiztunk a szállodáig, és most várjuk a lobbyban, hogy kitakarítsanak nekünk egy szobát.
Ma nemzeti ünnep van itt, szóval boltok nincsenek nyitva, csak az éttermek és a túrista látványosságok.
Nem terveztünk mára semmit, az biztos, hogy ha kész lesz a szobánk, egy kicsit alszunk. :)
Közben megkaptuk a szobánkat, jó éjt. :)
2012. augusztus 15., szerda
2012. augusztus 4., szombat
Következő úti cél: Barcelona
Épp hogy hazaértünk, már lassan újra lehet is bepakolni. De előbb még végig szenvedjük mi is ezt a meleget. :) Én nem bánom, bírom, szeretem. Ha nyár, az legyen napsütéses és meleg.
Barcelonába harmadik alkalommal megyünk majd, erről a városról írtam is már nektek itt:
http://krisztiutazasai.blogspot.hu/2011/09/beszamolo-barcelona.html
http://krisztiutazasai.blogspot.hu/2011/09/kepek-barcelona.html
Most már mondhatom azt, hogy a főbb tömegközlekedési útvonalakat ismerem, és a látványosságokhoz is eltalálok. Az állatkertbe pedig idén is el fogok menni. :) Természetesen plázát sem fogok kihagyni, mert régen voltam már Stradivariusban vagy Bershkában, és már szó szerint elvonási tüneteim vannak. :) Ugyanakkor ott van még a Zara is ugye, Spanyolország nagyon sok jó márka hazája. És ne felejtsük el a Kikot és a Sephorát se.
Nem ígérem, hogy lesz képes beszámoló, mert általában ha már másodjára megyünk valahova akkor sem szokott lázba hozni a város, de ki tudja.
Mindenesetre napi történések, aktuális bejegyzések biztosan lesznek majd Barcelonából is. :)
Jártatok már Spanyolországban?

2012. augusztus 3., péntek
Beszámoló - Barcelona
2010 novemberében jártunk először ebben a városban. Az idő egész kellemes volt, nem is hoztunk igazán meleg ruhákat, éjjel is volt 15-16 fok, de azért az átmeneti dzseki mellett el tudtam volna viselni egy melegebb kabátot is. :)
A repülőút Budapesttől 2 és fél óra, ami úgy gondolom egész baráti, kivéve az indulási időpontot.
Jelenleg a wizzair gépe reggel 6kor indul, úgyhogy most tudtunk aludni a gépen, kivéve, hogy megérkezésnél olyan nyakfájással ébredtünk, hogy az nem igaz. Az új gépeiken 1 percig nem lehet kényelmesen ülni... Az ülés derékszögben van, dönteni nem lehet, hogy teljes mértékben ki tudják használni a gépet, kevesebb a hely, több üléssor van bent...
Átszállással lehet emberi időben is utazni, de egy ilyen rövid útnál az szerintem felesleges.
Szóval novemberben kalandos volt az érkezés, ugyanis nem volt nálunk a hotel címe. Ingyenes wifit is csak nagy nehezen találtunk, de ahhoz is regisztrálni kellett, az idő ment, fáradtak és nyűgösek voltunk, de végül csak megoldottuk. A taxi nem olcsó, nem a város közepén voltunk, hanem a tengerparton, és ott is a reptérhez közelebbi részen, és így is 30 Euró volt. Ami viszont jó, hogy 1 taxi társaság van az egész városban, a taxik fekete-sárga mintásak és egy tarifával dolgoznak.
Nagyjából megnézegettem előre, hogy milyen nevezetességei vannak a városnak, miket szeretnék látni, de végül nem nagyon tartottuk magunkat a tervhez. A legjobb módja, hogy megnézzünk egy várost szerintem a turistabuszok. Barcelonában nagyon jó ez a rendszer, 2 különböző társasággal találkoztunk.
Az egyiknek 2 vonala van, a másiknak 3.
Mi a 3 vonalassal mentünk, én azt ajánlom, nagyobb területet fog át, több megállója van. 23 Euró a jegy 1 napra, 2 napra pedig 30 fejenként. Ebben az van benne, hogy 1 vagy 2 napon át annyiszor használhatjuk a buszt, ahányszor akarjuk és mind a 3 vonalra érvényes. Tehát, ha szeretnénk megnézni például a Sagrada Famíliát, akkor ott leszállunk, miután végeztünk visszaszállunk egy buszra, megyünk a következő látványossághoz. Az egyetlen hibája csak az, hogy a vonalaknak szerintem
kevés a találkozási pontjuk, illetve hogy csak 1 irányba mennek és 1 kör kb. 2 óra ha nem szállunk le. A buszok menetrendjét, a vonalak térképét itt tudjátok megnézni. LINK
Nagyon jó a metró, busz és az egész közlekedési rendszerük. 1 útra érvényes, busz, metró, villamos jegy 1,45 Euró. A turistabuszon kapunk még a jegy mellé térképet a városról, a buszvonalakról és mindenféle kedvezményes kuponfüzetet, amivel például az állatkertbe is 20%-al olcsóbban mehetünk be.
Novemberben csak 1 piros vonalas útra volt időnk, a buszok emeletesek, és van olyan is, aminek behúzható a teteje, szóval ha esik se ázunk. Akkor nem szálltunk le csak mentünk egy kört, de nagyon fáztunk ugye a melegebb ruha híjján, illetve nem is a buszra készültünk, csak úgy felugrottunk. Ezen kívül még volt egy nap, amikor sétáltunk egy kisebb kört, de a Sagrada Família másnaposság miatt kimaradt. :)
Még egy hetet töltöttünk el azóta itt, mégpedig nemrég, 2011 augusztus 26-tól szeptember 2-ig. Igazán jó időnk volt, egész végig 28 fok volt nappal és éjjel sem volt 20 foknál hidegebb. A tengervíz viszont nem volt megfelelő az én hőmérsékletemnek. Igaz, csak a legutolsó nap mentünk le egy kicsit lábat mosni, csak hogy ezt is kipipálhassuk. :)
Most egy másik buszvonalon mentünk végig, illetve leszálltunk a Sagrada Famíliánál. De nem mentünk be, csak körbe fotóztuk, mert nagyon hosszú volt a sor. Igazából nagyon sok megálló van, nagyon sok látványossággal, de mi még mindig nem vagyunk annyira városnéző típusok, hogy végignézzünk mindent. Majd talán legközelebb. :)
Ezenkívül most a vásárlás kapott nálam nagyobb szerepet, volt, hogy egy nap 5,8 km-t is sétáltam a városban. Kétszer is végigmentem a híres La Rambla sétányon, ami a turistabuszok "induló" helyétől, az El Triangle bevásárlóközponttól, ahol többek között egy óriási Sephora is van, vezet le a tengerpartig. Végig árusokkal, 1 Eurós legyezőtől kezdve kisnyuszikon át minden kapható itt.
Voltak akik Itt a piros, hol a piros-sal próbálták leszedni a turistákat, és meg kell mondjam, körülöttük volt a legnagyobb tömeg... Voltak befestett arccal, kosztümben szoborként pózoló emberek, a tengerpart felé közeledve pedig sűrűsödtek az éttermek, és a legvégén pedig az 5-10 perc alatt portré rajzolók, festők kaptak helyet.
Ha vásárolni szeretnétek. Én a Maremagnumban voltam, a tengerparton van, nem túl nagy, inkább a spanyol márkák kaptak benne helyet, de van itt pl Kiko is, illetve H&M Divided. Sima és Imax mozi is van itt, illetve az Akváriumot is érdemes megnézni.
Ezenkívül az Diagolnal Mar bevásárlóközpont már nagyobb, illetve nincs messze a Glóries sem, ami félig nyitott. Ezek a 4-es villamos vonalán vannak, aminek az egyik végállomása az állatkertnél van, ami közel van a tengerparthoz. A Placa de Catalunya-nál amúgy a környező utcák is tele vannak boltokkal. Az üzletek egyébként vasárnap zárva tartanak, a bevásárlóközpontokban is csak a mozik üzemelnek.
Az állatkertben mind a 2 alkalommal jártam, ha tehetem mindig elmegyek külföldön állatkertbe.
Mi mind a két alkalommal a Port Olimpic kikötőnél szálltunk meg, és a kikötőknél ettünk. A gyorséttermeken kívül rengeteg normális étterem volt, viszont leginkább csak halas ételek voltak. Nekem, akinek a kedvence a rántotthús meg kellett küzdenem, hogy bármivel is jól lakjak. Halakon kívül jórészt kb. 3-4 más húsételből állt az éttermek kínálata.
Rengetek boruk van és persze a Sangriát is meg kell említsem, amit egyik alkalommal se kóstoltunk meg. :(
Éjszaka vigyázni kell, ugyanis többször hallotuk, hogy megvertek, kiraboltak embereket ezen a környéken. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ki se mozduljatok, csak vigyázzatok!
Még annyit írnék róluk, hogy ugye déli ország, így nyugodtak, ráérősek, nem sietnek el semmit. Például egy gyorsétteremben rajtam kívül senki nem volt bent, mégis 5 percbe telt, míg megkaptam az egyszerű szendvicsem. :)
Ha van bármi kérdésetek, szívesen válaszolok! :)

Címkék:
barcelona,
beszámoló,
európa,
spanyolország
Hely:
Barcelona, Spanyolország
2012. július 31., kedd
Miket vittem Svédországba?
Ígértem, hogy megmutatom nektek, miket pakoltam be az utazáshoz. Ez is egy amolyan teszt poszt lesz, mert mindent ipadról csináltam. Áttöltöttem a képeket, itt szerkesztem és itt is írom. Az írással nincs baj, már az előző posztból kiderült, viszont nem tudom hogy fognak kinézni a képek és hogy mekkora méretben fogja felrakni őket. Az esetleges hibákért elnézést kérek. :)
Tehát két bőröndbe szoktam pakolni, egy nagyba és egy kézibe. Néha nehéz két bőrönddel lavírozni, amíg a nagyot nem adtuk fel, de ugyanakkor a kézi csomagom 10-12 kg szokott lenni, amit nem olyan jó cipelni. Főleg átszállásnál és még ha rohanni is kell. Szóval nekem ez praktikus. Mondjuk azért erőltetem az ipadról való blogolást, hogy a laptopot otthon hagyhassam, így mindjárt 3 kilóval könnyebb a kézi poggyászom.
Ez már a második olyan bőröndöm, aminek a két oldalába lehet pakolni. Nem szeretem. Valahogy jobban elvoltam azzal, aminek úgymond csak 1 rekesze volt, mert azt még lehetett púpozni. :) Ennél viszont, ha az egyik oldal púposabb, akkor már nem lehet összezárni.
Mindig egy lista alapján pakolok. Ha ezen sorba végig megyek, akkor nem szokott otthon maradni semmi. Van egy trükköm arra nézve, ha valamit nem rakok be azonnal, mint pl a hajvasalót, annak ugye használat után még kicsit hűlnie is kell. Szóval ha valamit még intézni kell elindulás előtt, vagy valami kimaradt még a bőröndből, akkor azokat felírom egy papírral és felragasztom a bejárati ajtóra. Így biztos jobban szem előtt vannak a teendők, mintha az asztalon hagynám a papírt.
Megosztom veletek a listámat, vannak olyanok, amikre nincs szükségetek, pl Flector tapasz. :/ De úgy gondolom egy váznak jó lehet a saját listátokhoz.
Ruhák. Svédországba készültünk. Az előrejelzés szerint az éjszakák hidegek, 13 fok körül alakulnak, a nappalok sem lesznek 25 foknál melegebbek. Ezért pakoltam basic trikókat és hozzájuk olyan felsőket, amiket rájuk tudok venni.
A baloldalon 1 hosszú ujjú ing, 2 rövid ujjú ing (1-et kivettem belőle) és egy ujjatlan neon színű ing van. Középen 1 gombos pulcsi, 1 rövid ujjú gombos pulcsi, 1 kapucnis felső és 1 bebújós pulcsi van. Utóbbit szintén otthon hagytam. Jobboldalon pedig egy vastagabb cipzáros pulcsi van.
Baloldalon egy alkalmibb póló, 1 denevérujjú felső és egy otthoni póló van. Jobboldalon pedig 5 trikó látható.
Alsókból bepakoltam egy szoknyát, de végül az is otthon maradt. Középen 3 rövidnadrág, jobbra pedig 1 vékonyabb, egy kék hosszúnadrág van, plusz egy otthoni melegítő. Volt még nálam egy farmer, abban utaztam azért nincs a képen.
Cipőkből próbáltam mindenfélét rakni. Felül az új telitalpúm és az imádott rózsaszín magassarkúm van, alul pedig telitalpú szandál, papucs és egy balerina látható.
Következőnek a neszeszerem mutatom meg:
Ide is abszolút lightosan pakoltam, mert tulajdonképpen tudtam, hogy nagyon nem fogunk kimozdulni, lakásba meg nem kell sok minden. Ecsettisztító, hajbalzsam, hajas cucok, fésű, szemöldökcsipesz, éjszakai krém, izzadásgátló, lakk szárító spray, sminklemosó, arclemosó, lakklemosó, sminkalap és szemkrém van a fenti képen.
Ecsetekből nem tudok meglenni a normál méretűek nélkül, úgyhogy ez mindig alapfelszerelés.
Sminkekből is csak egy alapot vittem, szemhéjfestéket nem is használtam. Ajakbalzsam, szájfény, púder, kontúr szett, szemöldök szett, szemceruza, alapozók, színezett hidratáló, Naked paletta, UD szemhéjfesték, korrektor, szemhéjalapozó, pirosító, vízálló és normál spirál, Revlon lip butter és sminkalap volt a készletem az egy hétre.
Gyógyszereket mindig viszek, ha kell ez kiegészül megfázásra valókkal is. Hasfogó és fertőtlenítő tabletta, fájdalomcsillapító és nyugtatót vittem most. Nyáron mindig szedek "répatablettát", hogy védjem a bőröm. :)
A kézipoggyászomba kerülnek a kütyük. A töltőket is ide rakom, mert ha elveszne a bőrönd, akkor meg lennék lőve nélkülük. Hosszabb utaknál, átszállásoknál szoktam berakni még csere fehérneműket, nekem és a páromnak is, ki tudja. Ha nem indul a járat vagy lekéssük a csatlakozást, akkor jól jöhet. Egyszer volt már rá szükség, amikor 12 órát vártunk egy reptéren, lekésett csatlakozás miatt...
Szintén a kézipoggyászba rakom a következőket: könyv, rejtvény, toll, útlevél (Európában is mindig viszem), pénztárca, napszemüveg, zsepi, óra.
Végül pedig egy kép a bepakolt táskámról. A ruhákat külön egy oldalra teszem, abba amit nem lehet lezárni egy cipzáros anyaggal. A zárhatóba mennek azok, amik könnyen kiborulhatnak kinyitáskor. Mindig alulra teszem a cipőket, keményebbeket, mert ha felállítjuk a bőröndöt, akkor ugye minden lefele indul. :)
Régebben mindent zacskóztam, mostanában a ruhákat már nem, a neszeszerek is egész jól zárnak, úgyhogy a cipőket és a fehérneműket szoktam szatyorba tenni.
Ennyi lett volna a csomagolási kisokosom, remélem hasznosnak találjátok. :)

csomagolás,
érdekesség,
európa,
pakolás,
svédország,
utazás
2012. július 29., vasárnap
Most történik - Időjárás Svédországban
Annyi mondhatok előre, hogy a nyár itt igen rövid, még úgy is, hogy az ország déli részén vagyunk.
Egy ipadra való alkalmazással írom ezt a posztot, amolyan teszt bejegyzés lesz így. Nem rossz amúgy, de vannak hiányosságai. Például előre feltöltött képeket tudok csak beilleszteni, illetve nem lehet vízjelet rakni a képekre. Úgyhogy most az instagramos képeimet tudom csak posztolni.
Szóval. Itt elég rövid ideig van igazán jó idő. Nem véletlen, hogy a svédek a 25 fokot már kánikulának nevezik. Hétfő este érkeztünk és kedden volt az első igazán meleg nap a nyáron.
A tenger persze nem tud felmelegedni, hivatalos mérések szerint 17 fokos volt szerdán. Mindig is írtóztam a hideg víztől, soha nem mentem bele, csak épp megmostam a lábam. Most azonban azt mondtam, hogy azért is belemegyek. Meg is mártóztam benne nyakig. Tiszta büszke voltam magamra. :)
Nem tartott sokáig a jó idő, tegnap már meg is érkezett az ősz. 18 fokkal és esővel.
Ma sem sütött ki a nap és szerdáig, amíg itt vagyunk, már nem is várható jó idő.
Nem fogom bánni, ha otthon 30 fokba érkezünk haza. :)
Még annyit írnék ide, hogy ami nekünk furcsa lehet az az, hogy nagyon sokáig van világos még itt délen is. Már megvolt ugye a nap-éj egyenlőség, de így is 22:45-kor még ilyen világos van.
És hajnal 3-kor már világosodik. :)
Tudnátok olyan helyen élni, ahol nyáron ritkán van csak 20-25 fok felett a hőmérséklet?

aktuális,
beszámoló,
európa,
időjárás,
svédország
2012. július 25., szerda
Most történik - Oslo
Tegnap Osloban jártunk.
Tegnap "átugrottunk" Osloba. Nem voltunk a városban sokat, épp csak körbe autóztuk a belvárost meg megnéztük a gettót. :D
Amit láttam az tetszett, a belváros szép, rendezett. Ha megyünk még, akkor mindenképp az Operára kell felmászni. Igen, úgy van megépítve, hogy fel lehet sétálni rá és körbe nézni. A tengerparton van, és szigetek is vannak, szóval gyönyörű látvány lehet. :)
Csak néhány képem van, ízelítőbe:
Jártatok már Norvégiában?

![]() |
| A királyi palota. |
Jártatok már Norvégiában?
2012. július 23., hétfő
Következő úti cél: Svédország
Nem, nem lett elegem a melegből, én simán elviselném ha az év minden napján 30 fok lenne. :)
Az ok amiért ebbe a hűvös országba utazunk, az az, hogy párom családját látogatjuk meg.
A múltbeli utazások elég hosszú leírások szoktak lenni, így azt találtam ki, hogy közben írok azokról a helyekről is, ahol vagyunk éppen.
Következő posztban megmutatom, hogy miket viszek magammal. :)
Ha valamire kíváncsiak vagytok az országgal kapcsolatban, akkor írjatok nyugodtan.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)