2012. január 4., szerda

Képek - Riga

Képekért kattintsatok a linkre:

Riga képek

Beszámoló - Riga

Tavaly októberben voltunk Lettország fővárosban, Rigában. Az odaút kalandos volt, ugyanis prágai átszállással mentünk. Prágába pedig csak kis propelleres gép ment, aminek egyik oldalán két sor, másik oldalán csak egy sor ülés volt. :) Nagyjából 50 személyes gép lehetett, addig ilyennel még nem repültünk. Nagyon hangos volt, és kicsit ijesztő is, nem lennék rajta stewardess. :)


A reptérről mi taxiztunk, a taxik államiak, csak olyanba üljünk be, amin szerepel a Riga Taxi matrica, sárga és fekete kockák kíséretében. A legtöbb taxi piros vagy zöld. A zöldek a Baltic taxihoz tartoznak, ők is megbízhatóak. Viszont nem olcsóak. De ez nem is csoda, hisz a LAT drágább az Eurónál is!

Igaz, hogy még csak októbert írtunk, de már nagyon hideg volt. A nappali hőmérséklet 5 fok körül alakult és nekem nem is volt igazán téli kabátom még, úgyhogy nagy városnézések nem voltak. Egyszer mentünk be az óvárosba, de akkor is félúton be kellett ülnünk egy meleg teára. Nem tudom pontosan milyen nap voltunk várost nézni, de az egész üres volt. Rajtunk kívül csak egy kínai csoport bolyongott az utcákon és néhány kóbor macska.


A várost járva kiértünk a folyópartra, ahonnan látszik a tv-torony, és itt egy bácsika egy kis lepukkant hajóról kiabálva megkérdezte, hogy elvigyen-e bennünket hajókázni. Nekem nem volt kalandvágyam, úgyhogy nem mentünk, de higgyétek el nem is volt bizalomgerjesztő. :) Már-már sajnáltam szegényt, biztos nem nagyon van bevétele olyan hajóval.


Kajákat tekintve nem is emlékszem nagyon hogy miket ettünk. Azt tudom, hogy van Mc Donald's ami egy buli után nagyon jól esett, és egy Double Coffee nevű kávézó is, ahol finom édességek vannak, és egy finom gyrosost is találtunk.
Szóval várost egy alkalommal néztünk, akkor is csak az óvárosban voltunk ami egyébként az Unesco-s világörökség része. Bevásárlóközponttal nem nagyon találkoztam, pedig kerestem. :)
Bulizni viszont kétszer is eljutottunk, igaz csak az egyik volt szórakozóhelyen. A lányok ott nagyon adnak magukra, szinte mindenkin szoknya, ruha van. Úgyhogy látszott rajtam, hogy nem vagyok odavalósi. :)

Ha a városban közlekednétek, akkor ahhoz van busz, troli és villamos is. Ezekről ITT tudtok többet olvasni.

1 hétig voltunk, sok mindent szokásunkhoz híven nem csináltunk. Így más nem is nagyon jut most eszembe. Ha van kérdésetek, akkor azt tegyétek fel, ha tudok válaszolok. :)

A képeket pedig hamarosan felteszem.

Legközelebb próbálok melegebb és érdekesebb helyről írni. :)

2011. december 10., szombat

Bécsi karácsonyi vásár

November végén jártunk először a bécsi karácsonyi vásárban. Nagyon hideg volt, úgyhogy a forralt bor kóstolás mindenképp a programok között szerepelt. :)



Egy éjszakát ott aludtunk,a Rathausplatz közvetlen közelében foglaltunk szállodát, így egyedül csak azon a téren voltunk. A képeket és a vásár térképét nézegetve nagyobbnak gondoltam, de azért annyira nem kicsi.



Éhesen érkeztünk, mert gondoltuk majd eszünk egy jót, ez volt talán az egyetlen csalódás, ugyanis nincsenek nagyon kaják. Egyedül virsli, hot dog, fagyasztott dolgok, sült krumpli, plusz előre kész üres lángos volt kapható. Igaz, volt még melegszendvics is, de étel szempontjából a bécsi meg se közelíti a pesti vásárt.


Ez a családnevem miatt érdekes. :)

A forralt bor nekem erős volt, úgyhogy kipróbáltuk a puncsokat. Párom almásat ivott, én pedig erdei gyümölcsöset. Mind a kettőbe voltak apró gyümölcsdarabok is. A bögre ugyanúgy működik, mint Pesten, ha visszavittük kaptunk érte pénzt, mi viszont megtartottunk kettőt is. Darabja egyébként 2,5 Euro.




Venni mindössze 1 hűtőmágnest vettünk.
Volt egy annyira jó, amiben fenyőfa volt, és a tetején pedig a mikulás, aki félig kilógott a gömbből, na ezt így utólag nagyon sajnálom, hogy ott hagytam. És még azt a kis "csodavárost" is, aminél a házak felett köröz a télapó. :)



Voltatok már a bécsi vásárban? 

2011. november 9., szerda

Gyűjtemény 1.

Mikor elkezdtünk utazgatni, hűtőmágneseket kezdtünk gyűjteni. Azután eszembe jutott, hogy a hotelekből is elhoznék valamit, és a legkézenfekvőbbnek a tollak tűntek. Nem rég láttam egy újságban, hogy valaki a "Ne zavarj" táblákat gyűjti. Most már úgy gondolom, hogy azt késő elkezdenem gyűjteni, így maradok a tollaknál, amiből már egész szép gyűjteményem van. :)







Szoktatok valamit elhozni a szállodákból? :)

2011. október 1., szombat

Hurrá repülünk! :)

Ha a cím nem lett volna elég lényegre törő, akkor elárulom, hogy ez a cikk a repülőtérről, a becsekkolásról és magáról a repülésről fog szólni.
Kicsit hosszú lesz, de úgy gondolom érdemes átolvasni, ha épp repülés előtt álltok. :)


Az utazás mindig izgalmakkal jár. Még ha csak egy pár órás autó- vagy vonatútról van is szó. Hogy bepakoltunk-e mindent, hogy minden rendben van-e a szobafoglalással, hogy kihúztuk-e a kávéfőzőt... :)
Nem beszélve arról, ha még el is hagyjuk a földet. Első repülőutamat egyedül tettem meg, de nem izgultam. Az első pár felszállásnál még voltak kisebb úgymond "rohamaim", de miután átléptük a gép ajtaját mi már úgyse tehetünk semmit, nem igaz? És lehet, hogy a legtöbbünk ezért sem szeret repülni, mert teljes mértékben át van adva az életük feletti irányítás a pilótáknak, a gépnek, a légiirányítóknak... Na de hagyjuk a pszichológiát. :)

Repülés előtt az első dolog, ha már meg van a jegy, amit vehetünk irodán keresztül vagy az interneten, akkor jöhet a tervezgetés, a csomagolás. És ha eljött az utazás napja, talán sokan tudjátok, hogy mindig azt mondják, hogy gépindulás előtt 2-3 órával előbb legyünk kint a reptéren. Ez a 2 óra egyébként az a határidő is, amikor megnyitják a pultokat és elkezdődhet a becsekkolás. Kezdetben ezen is mindig izgultam, hogy érjünk oda 2 órával indulás előtt, de ma már lazán kezeljük, hisz a pultokat az indulás előtt csak 40 perccel zárják le. Tehát nem fontos a 2 órát tartani, de nem is azt mondom, hogy késve induljatok, hisz lehet akár váratlan dugó, vagy hosszú sor az átvizsgálásnál. 


Ha odaértünk a pulthoz akkor általában elég a személyit (EU-n belül) vagy útlevelet odaadni. Nem fontos, hogy legyen nyomtatott papírunk a foglalásról, nem szokták kérni, persze a biztonság kedvéért jó ha van az is. A pultnál lemérik a bőröndöt és nyomtatnak rá egy címkét, amin a célállomás szerepel, és kapunk egy ún. taget, amivel tudunk érdeklődni, ha nem érne oda a csomagunk. A fapados járatok már mindenből pénzt akarnak csinálni, így ha bőröndöt akarunk feladni az is pénzbe kerül, de vihetünk egy táskát a kabinba magunkkal, viszont csak meghatározott méretű lehet és 10 kg-nál nem lehet több. Ha nincs feladandó táskátok, akkor le fogják mérni a kézipoggyászt. Nagyon sokszor utaztunk már, elég sok átszállás is volt, de még mindig megérkezett mindenhova a csomagunk, úgyhogy ezen se stresszeljetek! 


Hallottunk olyan esetről, hogy loptak a bőröndből, de hangsúlyozom, nekünk eddig még mindenünk rendben meg volt. Viszont ha aggódtok, akkor a reptereken be lehet csomagoltatni a bőröndöket. 1 célország van, ahova és ahonnan ajánlom a csomagolást, az Egyiptom. 
Ha feladtuk a táskákat, ami általában 23 kg lehet (fapadosoknál eltér, Wizzairnél 32 kg, Easyjetnél 20kg...), kezünkben a beszállókártya, akkor mehetünk az ellenőrzés felé. Itt egy géppel átvilágítják a táskánk tartalmát, a laptopokat külön ki kell venni belőle, és át kell menni egy fémdetektoros kapun. Természetesen előtte le kell venni az ékszereket, övet, órát, mindent ami fém. A zsebekben sem maradhat semmi. Sok helyen még a cipőt is levetetik, de a magassarkút kb. minden reptéren kötelező levenni.
Az ellenőrzés után a váróba érkezünk. Vámmentes boltok, ajándékboltok, éttermek, újságos fogad minket. A vámmentes boltokkal az a tapasztalatom, hogy nem sokkal olcsóbbak, szóval ha pl. szeretnétek egy parfümöt, akkor előtte nézzétek meg, hogy mennyibe kerül boltban vagy interneten. 


A gép indulása előtt fél órával szokták megkezdeni a beszállítást, ez persze kezdődhet hamarabb, de később is, ha késik a gép. Fapadosoknál, ha nincs meghatározva a helyünk, akkor általában már 1 órával előtte sorba szoktak állni a magyarok. :) Számomra ez vicces, mivel rövid az út, mindenkinek van hely, szóval fölösleges a rohanás. De ugyanez a helyzet fent áll akkor is, ha fix helyünk van. Sőt külföldön sok helyen zónás beszállítás van, tehát hátulról előre töltik fel a gépeket. Ennek megfelelően hívják az embereket. 1-es zóna kezd, de ha a magyaroknak 4-es zóna szerepel a jegyükön, akkor is már ott állnak az útban, persze tisztelet a kivételnek. :D
Nem fix üléses járatoknál, mint a Wizzair tényleg lehet sietni, hogy mondjuk ablak mellé legyen helyünk, de ha van helyünk, akkor felesleges rohanni, mert nem fog előbb elindulni a gép! :)


Beszálltunk, meg van a helyünk, a csomagot vagy a fejünk feletti tárolókba vagy az előttünk lévő ülés alá kell rakni. Persze vehetünk ki könyvet, vagy bármit belőle az útra, azt pedig az előttünk lévő ülés hátán lévő zsebbe kell rakni, bár a Wizzair új gépein ilyen nincs, csak egy nagyon szűk hely pár újságnak... Nevetséges, de mindegy.
Az öveket csatoljuk be és indulhatunk is. A légiutaskísérők tartanak egy biztonsági bemutatót, keressük meg a hozzánk legközelebbi vészkijáratot és dőljünk hátra. 
A felszállásnál elstartol a gép, ami ránk is hatással van, kicsit a hullámvasutas érzéshez tudnám hasonlítani. Ha elértük az utazó magasságot, akkor mehetünk el wc-re. Nem kötelező végig ülni az utat, nyugodtan járkálhatunk. Ha fapados géppel utazunk, akkor lehet venni szendvicseket, üdítőt, más légitársaságoknál ez benne van a jegy árába, és kapunk az út során ingyen. 
Fontos, hogy sokat igyunk, mert a légnyomás miatt száraz a gépben a levegő!



Ha hosszabb útra indulunk akkor először rágcsát és innivalót kapunk, majd a felszállás idejének megfelelően reggelit, ebédet, vagy vacsorát kapunk. Hosszabb úton filmeket is vetítenek, sőt olyan gépek is vannak, ahol mindenkinek van külön monitora, akár 10-15 filmmel, játékokkal, zenékkel. Az étel után lekapcsolják a lámpákat és annak aki tud, aludni is lehet. Leszállás előtt 1 óra 10-20 perccel szokott ébresztő lenni és kapunk még egyszer inni és enni. 
Ha fázósak vagyunk, akkor legyen nálunk pulóver, mert elég erősen megy a légkondi, főleg az ablakok mellett van hideg.
Menet közben lehetnek légörvények, kicsit rázkódik a gép. Volt szerencsénk nem egy vihar közelében elrepülni, na ott nem kicsit rázkódott, viszont felejthetetlen élmény látni egy-egy viharfelhőt, vagy villámokat "testközelből". 
Had térjek ki egy esetre. Este indult volna a gépünk 11:30-kor, amiből 1:30 lett a vihar miatt. De még akkor sem állt el az eső, és a gép viharfelhőn keresztül szállt fel. Nagyon durva volt, valami végig világított az ablak mellett, amire sikerült rájönnöm, hogy villámok voltak és nem lámpa. :) Illetve úgy hallani a dörgést, hogy közvetlenül benne vagy, hát hú, nem volt egyszerű. Na ott nagyon féltem. Annyira még soha nem pánikoltam, mint ott, de utána nyugodt utunk volt. :)
A légörvényeknél én azzal szoktam nyugtatni magam, hogy csak egy csöppet kátyús az út, de mindjárt sima lesz újra.

Sikeres landolás után mindenkit megkérek arra, hogy NE tapsoljon! :D:D:D A magyarokon kívül még egy-két déli ország gépén hallottunk tapsolást, de ez nem egy előadás, a buszsofőrt se tapsoljuk meg, mikor leszállunk, nem igaz? :) Ide lenne egy idézetem: "Ha lezuhan a gép, akkor mit csinálunk? Kifütyüljük a pilótát?"
Valakinek van valami ötlete, hogy miért alakulhatott ki ez a szokás?



Leszállásnál is nagyon rohanós a magyar nép, de szintén felesleges, mert úgy is várni kell majd a bőröndökre. Ne tolongjunk, üljünk nyugodtan, amíg ránk kerül a sor. Kivétel, ha kevés időnk van az átszállásra. Ilyenkor lehet szólni az utaskísérőknek és ha van elől hely, akkor megfogják engedni, hogy leszállás előtt odaüljünk.
Ellenőrizzük, hogy nem marad semmi a gépen, én egyszer egy nagyon szűk átszállásnál majdnem fent hagytam az útlevelem. Persze a másik gépet se értük el, de azzal nyugtattak, hogy ez egy ilyen járat, erről a pesti gépről senki nem szokta elérni... Lol, pedig akkor még irodán keresztül vettük a jegyet és azt mondták, hogy elég lesz az idő. Helyette vártuk a következő járatot, ami 12 órával később indult...
Ha a célállomásra értünk, akkor előfordulhat útlevél ellenőrzés, majd utána mehetünk a csomagkiadáshoz. Legjobb esetben hamar jön és már mehetünk is a városba. A legegyszerűbb közlekedési mód a taxi. De érdemes utazás előtt tájékozódni, hogy milyen más lehetőség, metró, busz van, amivel be tudunk menni a városba. És már el is hagytuk a repteret, remélhetőleg csupa jó élménnyel. :)

Ha kihagytam valamit, vagy bármi kérdésetek van, írjatok nyugodtan! :)

2011. augusztus 18., csütörtök

Róma - képek

A római képeket ITT tudjátok megnézni. Tudom, tudom, de régen volt! :D