2012. augusztus 19., vasárnap

Barcelona - 5. nap

A mai napra egészen "különleges" programot szerveztünk, állatkertben voltunk. :)

Megint picit tovább aludtunk a kelleténél, így ebédidő lett, mire elindultunk. Most egy ír étteremre esett a választasunk. Egyik helyen sem ettünk még kétszer egyébként. Szerintem ide se megyünk vissza többet, hacsak nem azért, hogy megkóstoljunk egy ún. piros sört. Ti ittatok már olyat?

 

Az állatkert is a Ciutadella, Vila Olimpica metró megállónál van. Itt van a végállomása az egyik villamos vonalnak is, ami egyébként két plázát is érint. :)

A felnőtt jegy 17€, de a hotel aljában szoktak lenni mindenféle kedvezményre jogosító kis kártyák, szórólapok. Az állatkertnek két kedvezménye is van, az egyik 2€, a másik 20% a jegy árából. Könnyen ki lehet számolni, hogy a 20% több kedvezmény, így mi azt használtuk fel.

 

Én már harmadjára jártam itt, párom még egyszer sem volt, úgyhogy nagyjából én voltam az idegenvezetője. Még mindig a földikutyák a kedvencek. Közvetlen a bejáratnál vannak, így a túra elején és a végén is megnéztük őket.

 

Mióta megjöttünk, mindennap 30 fok van, ez megviseli az állatokat is, bent hűsöltek inkább, illetve nem voltak túl aktívak se.

 

Út közben találtunk egy új részt, ami tavaly még nem volt ott. Rengeteg tábla van itt, amin az állatkert történetét lehet elolvasni. Nem rövid, 1888-tól kezdődnek a leírások. Az egész állatkert úgy indult, hogy egy gazdag emberke a városnak ajándékozta az egzotikus állatokból álló gyűjteményét.

Szomorú tények is vannak itt, miszerint a Spanyol háborúban az élelmiszer hiány miatt rengeteg állat elpusztult, illetve volt olyan nap is, amikor 4 bomba is eltalálta ezt a területet.

Szintén innen tudtuk meg, hogy élt itt egy albínó gorilla. Egy csapat gorilla megdézsmált egy banán ültetvényt, ezért lelőtték őket. Majd észrevették, hogy az egyik nőstényen lóg egy kis fehér gorilla. Így került az állatkerthez, Snowflake, aki végül 3 párt is talált magának, 20 utódja született, de egyikük sem lett fehér. 36 évesen halt meg. Több infó róla: Snowflake

A csimpánzok. Nem tudom megmagyarázni, de annyira fura érzésem van velük kapcsolatban. Képzeljétek el, hogy az egyik tapsolt, a másik fröcskölte az emberekre a vizet, a másik kettő pedig nyújtotta a karját, hogy dobjanak nekik enni. Kaptak is almát, de az egész olyan irreális, teljesen emberszerűen viselkedtek. Tudom, nem sokban tér el a DNS-ünk és nagyon okos állatok, de akkor is az egész olyan furcsa volt.

A végén már merész volt az egyik kisállat, oda jött az üveghez, le is fotózkodtunk vele. :)


Egyébként most is találkoztunk magyarokkal, az ajándékboltban hallottuk meg őket.
Érdekességként, egyik este egy kis olasz étterembe mentünk be, nagyjából tele volt, az asztalok elég közel voltak egymáshoz. Leültettek minket és egyből ki is derült, hogy a mellettünk ülő fiatal pár is magyar. Eddig 3 nap találkoztunk véletlenül magyarokkal, mindenki itt nyaral? :)

Hazafele képek:

A hotelhez közel az egyik utcában van ez az épület. De olyan magas, az utca meg olyan keskeny, hogy képtelenség szemből, egybe lefotózni.

 

Így telt a mai napunk. :)

 

2012. augusztus 18., szombat

Barcelona - 3-4. nap

Tegnap séta közben olyat láttunk, amit én eddig soha. Élőben, mert filmben azért már láttam olyat, hogy kigyullad egy autó.

Először a nagy füstött láttuk meg, utána messziről nekem úgy tűnt, mintha egy ilyen kis kézikocsiban leveleket égetnének, de aztán hamar kiderült, hogy bizony egy autóról van szó, aminek égett a motorházteteje.

Elég jó kis látványosság volt, sok ember össze is gyűlt, és ott derült ki számomra, hogy nincs a gépben a memóriakártyám. Így a tegnapi napról mindössze pár képem van, azok is mobillal készültek.

 
Időközben megérkeztek a tűzoltók is. A kocsi nem robbant fel, elszállították és újra megindult a forgalom. :)

 

Mivel nem vittem kártyát, visszamenni meg nem akartam érte a hotelbe, így vásárlással telt a tegnap.

Metróval elmentem a Diagonal Mar plázába. A Diagonal Avenue-n helyezkedik egyébként el, ami egy nagyon hosszú utca.

A mai napon nem csináltunk semmi olyat, amiről beszámolhatnék. Holnap még nem tudom mit csinálunk, de biztos, hogy lesz megint egy adag kép. :)

 

2012. augusztus 16., csütörtök

Barcelona - 2. nap

A mai nap nem úgy telt, ahogy tervezve lett, de sebaj. Elég sokat sétáltunk, boltokat kerestünk, és voltunk a kikötőnél is.

Sikerült elaludni, párom reflexből lenyomta az ébresztőt, én pedig egyáltalán nem ébredtem fel rá, így 11-kor keltünk.

Elindultunk ebédelni, majd megkerestük a Kikot. Ez egy smink bolt, igazából azok a lányok fogják értékelni, akik a másik blogomat is olvassák. :)

Közben fotóztam is, de igazából akkor lesznek majd jó város képek, amikor egyedül megyek el sétálni, mert akkor meg tudok majd állni ott ahol akarok, akkor amikor akarok. :)





Ez az a tér, ahol tegnap a felvonulást láttuk:


Van egy rész, ami ilyen kis szűk utcákkal van tele. Teljesen úgy érzem itt magam, mintha Velencében lennék.



Miután megszereztem az áhított lakkot, utána szerettünk volna elmenni egy szupermarketbe, vízért, üdítőért, plusz nekem egy fogkeféért, mert az otthon marad. De közben úgy döntöttünk, hogy benézünk a piacra. Nem volt valami jó ötlet, de tény, hogy egy élménnyel gazdagodtunk. Meleg, pára, kosz és büdös. Röviden ezek maradtak meg bennem. :)

Az elején nem volt gond, mert csak sonka árusok és gyümölcsösök voltak. Na de beljebb! Mindenféle tengeri herkentyű és hozzá a tipikus "tenger szag". Én így hívom. :)

La Rambla, innen nyílik a piac:



Van néhány pult, ahol enni is lehet. Mindegyik tele volt, szóval biztos finom az étel:





Utána megláttam a belsőséges pultot. Fogalmam sincs milyen állat néz ott vissza ránk, és bocsánat, ha valakinek rémálmot okozok, de le kellett fotóznom. El sem tudom képzelni, ki veszi, eszi ezt meg. :S



A hazafele utat is dokumentáltam. Egyébként annyira jó ez a város olyan szempontból, hogy mindenhol van mit fotózni. Benézek az egyik utcán, ott egy díszes templon, átnézek a másik oldalra, ott egy régi szép épület. :)





Késő délután elmentünk a kikötőhöz, erről és a tengerről még nem csináltam képet, de a közelben fotóztam. Igazából sminklemosóért mentem. :) A Carrefourban, ami egy két emeletes élelmiszerbolt, nem volt olyan zöld Garnier, amit szeretek. Én pedig tudtam egy Consumot, ahol van, mert tavaly is ott vettem. Dolgunk nem volt, úgyhogy lesétáltuk az ebédet és előre a vacsorát. :)





Ez pedig az Artz hotel alja. Így képen nem olyan látványos, de a fenti oszlopok vízesést generálnak, és szó szerint egy vízfüggöny van itt. Nagyon látványos:



A Ciutadella metró megállónál pedig van egy park, ahol van egy kis folyó, ami egy vízesésben végződik. Nekem nagyon tetszik ez a park egyébként. Egy kis lépcsőn kell felmenni, kicsit rejtettebb, füves, padok is vannak, el tudnám képzelni, hogy kiüljek oda olvasgatni.






És itt vagyok én is. :)



Így telt a második napunk. :)