2011. június 14., kedd
Beszámoló - Los Angeles
Éjjel érkeztünk, úgyhogy elsőre nem láttunk sok mindent a városból. A reptér eléggé messze volt Hollywoodtól, ugyanis ott volt a szállodánk. Egy olyan 80$ lett volna a taxi, így shuttle-el mentünk, ami fejenként 16$-ba került. Rajtunk kívül még hárman voltak és persze mi voltunk az utolsók, akiket leraktak a szállodánál, úgyhogy egy olyan 40 percbe telt az út.
A szállodánk 1 utcára volt a Hollywood Boulevardtól, a Walk of Fame-től, vagyis a "csillagos" utcától, és annak ellenére, hogy helyi viszonylatokhoz képest olcsó volt, mégis nagyon jó szobát kaptunk. Nem is tudom hányszor szívtuk már meg azt, hogy a képeken jól nézett ki a szoba, valóságban pedig már fordultunk is volna ki a helyről, ha nem lett volna előre kifizetve...
Hawaii és Los Angeles között 3 óra az eltérés, szóval hawaii idő szerint 10-kor keltünk, az itt már délután 1 volt, úgyhogy a már nagyjából átállt biológiai óránk szerint reggel 7-8 körül keltünk. Nem volt egyszerű, de mivel a város óriási és az időnk kevés, így erőt vettünk magunkon. Nem terveztünk semmit, 1 biztos volt, hogy az Universal stúdióba mindenképp szerettem volna elmenni.
Kiértünk a Hollywood Boulevard-ra és egyből csalódás ért. Közel sem volt olyan csillogó, vagy akár csak tiszta, mint ahogy én azt gondoltam.
Ha azt mondanák, hogy kapok egy csillagot és azt válaszolnám, hogy köszönöm nem kérem. Szörnyen koszos az utca, talán csak a Kodak színház előtt nem, mindenhol piszok, szemét, lepukkant üzletek, már ahol vannak, sok hely kiadó, vagy csak üresen áll és minden saroknál vizelet szag csapott meg minket... :/
Nem mentünk sokat, ugyanis elég hamar sikerült találnunk egy céget, ahol 3 napos jegyet kaptunk és ezért 4 útvonalon menő turistabuszra szállhattunk fel. Amolyan hop on hop off buszok voltak, 1 vonal a hírességek házait mutatta meg, 1 körbe ment Hollywoodban, 1 az Universal stúdióhoz vitt és vissza, 1 pedig Santa Monicára vitt. Annyit mondhatok előre, hogy 3 nap alatt éppen meglehet tenni ezt a 4 kört, de mi Santa Monicára nem mentünk, mivel az elmúlt 20 napot egy szigeten töltöttük annyira nem mozgatott a strand bennünket.
Legelső körben a hírességek háza túrára mentünk, azóta sem tudom, hogy elhiggyem-e, hogy tényleg láttam Keanu Reeves otthonát vagy sem. Az emberke állította, hogy nagyon sok vezető csak kitalálja, hogy melyik házban ki lakik, hogy ámítsa a népet, de ő igazat mondd. Ha valóban úgy van, akkor láttuk Ringo Starr kerítését,
Tom Cruisék palotáját, Beckhamék rezidenciáját, Jennifer Aniston újonnan vásárolt házát, Jason Statham lakását, azt a helyet, ahol Michael Jackson meghalt, vagy éppen Elvis töltött pár napot, ja és Madonna, illevte Orlando Bloom óriási bokrait, amivel takarják a birtokukat... Sokat nem lehetett láni, ugyanis tényleg a legtöbb ház el volt kerítve. Hát nem tudom, a galériában lesz majd pár kép.
Az nap mást már nem csináltunk, nem tartottuk annyira jónak a környéket, hogy sötétedés után barangoljunk.
Másnap felültünk egy Hollywood túrás buszra, és leszálltunk a Rodeo Drive-nál, ebédeltünk és nézegettük a boltokat. Volt nekem ígérve egy kis szépség, de se Hawaiion, se itt nem volt, amit kinéztem és később kiderült, hogy már Vegasban sincs, ilyen az én formám... :/
Az üzletet nem találtam meg, ahol Julia Roberts vásárolt a Micsoda nőben, de a szállodát láttuk, ahol Richard Gere lakott.
Utána visszaszálltunk a buszra, ami végig ment a Melrose Avenue-n, ez sem fogott meg, majd elmentünk a Paramount Pictures előtt is. A buszról leszállva még megnéztük a Kodak színházat, és fotóztam néhány csillagot is nektek. :) Bementünk a Wax Múzeumba, hát el kellett olvasni, hogy kit nézünk éppen, annyira nagyon rossz másolatok voltak, úgyhogy mindenképp a Madame Tussauds múzeumot ajánlom, ha sztárokat akartok látni.
A harmadik nap vasárnap volt, páromnak dolga volt, úgyhogy visszamentem a Kodak színházhoz ahol benéztem a H&M-be, Forever 21-be és a Sephorába is. Aznap mást nem is csináltunk, pihenő nap volt.
Hétfőn pedig az Universal stúdióba mentünk, annak majd külön poszt jön.
Kedden pedig autót béreltünk és átvezettünk Vegasba, az út olyan 435 km. Én is vezettem vagy 200 km-t. :)
A szállodánk 1 utcára volt a Hollywood Boulevardtól, a Walk of Fame-től, vagyis a "csillagos" utcától, és annak ellenére, hogy helyi viszonylatokhoz képest olcsó volt, mégis nagyon jó szobát kaptunk. Nem is tudom hányszor szívtuk már meg azt, hogy a képeken jól nézett ki a szoba, valóságban pedig már fordultunk is volna ki a helyről, ha nem lett volna előre kifizetve...
Hawaii és Los Angeles között 3 óra az eltérés, szóval hawaii idő szerint 10-kor keltünk, az itt már délután 1 volt, úgyhogy a már nagyjából átállt biológiai óránk szerint reggel 7-8 körül keltünk. Nem volt egyszerű, de mivel a város óriási és az időnk kevés, így erőt vettünk magunkon. Nem terveztünk semmit, 1 biztos volt, hogy az Universal stúdióba mindenképp szerettem volna elmenni.
Kiértünk a Hollywood Boulevard-ra és egyből csalódás ért. Közel sem volt olyan csillogó, vagy akár csak tiszta, mint ahogy én azt gondoltam.
Ha azt mondanák, hogy kapok egy csillagot és azt válaszolnám, hogy köszönöm nem kérem. Szörnyen koszos az utca, talán csak a Kodak színház előtt nem, mindenhol piszok, szemét, lepukkant üzletek, már ahol vannak, sok hely kiadó, vagy csak üresen áll és minden saroknál vizelet szag csapott meg minket... :/
Nem mentünk sokat, ugyanis elég hamar sikerült találnunk egy céget, ahol 3 napos jegyet kaptunk és ezért 4 útvonalon menő turistabuszra szállhattunk fel. Amolyan hop on hop off buszok voltak, 1 vonal a hírességek házait mutatta meg, 1 körbe ment Hollywoodban, 1 az Universal stúdióhoz vitt és vissza, 1 pedig Santa Monicára vitt. Annyit mondhatok előre, hogy 3 nap alatt éppen meglehet tenni ezt a 4 kört, de mi Santa Monicára nem mentünk, mivel az elmúlt 20 napot egy szigeten töltöttük annyira nem mozgatott a strand bennünket.
Legelső körben a hírességek háza túrára mentünk, azóta sem tudom, hogy elhiggyem-e, hogy tényleg láttam Keanu Reeves otthonát vagy sem. Az emberke állította, hogy nagyon sok vezető csak kitalálja, hogy melyik házban ki lakik, hogy ámítsa a népet, de ő igazat mondd. Ha valóban úgy van, akkor láttuk Ringo Starr kerítését,
Tom Cruisék palotáját, Beckhamék rezidenciáját, Jennifer Aniston újonnan vásárolt házát, Jason Statham lakását, azt a helyet, ahol Michael Jackson meghalt, vagy éppen Elvis töltött pár napot, ja és Madonna, illevte Orlando Bloom óriási bokrait, amivel takarják a birtokukat... Sokat nem lehetett láni, ugyanis tényleg a legtöbb ház el volt kerítve. Hát nem tudom, a galériában lesz majd pár kép.
Az nap mást már nem csináltunk, nem tartottuk annyira jónak a környéket, hogy sötétedés után barangoljunk.
Másnap felültünk egy Hollywood túrás buszra, és leszálltunk a Rodeo Drive-nál, ebédeltünk és nézegettük a boltokat. Volt nekem ígérve egy kis szépség, de se Hawaiion, se itt nem volt, amit kinéztem és később kiderült, hogy már Vegasban sincs, ilyen az én formám... :/
Az üzletet nem találtam meg, ahol Julia Roberts vásárolt a Micsoda nőben, de a szállodát láttuk, ahol Richard Gere lakott.
Még mindig ez a kedvenc filmed anya? :) Menthetetlenül romantikus szegény... :)
Utána visszaszálltunk a buszra, ami végig ment a Melrose Avenue-n, ez sem fogott meg, majd elmentünk a Paramount Pictures előtt is. A buszról leszállva még megnéztük a Kodak színházat, és fotóztam néhány csillagot is nektek. :) Bementünk a Wax Múzeumba, hát el kellett olvasni, hogy kit nézünk éppen, annyira nagyon rossz másolatok voltak, úgyhogy mindenképp a Madame Tussauds múzeumot ajánlom, ha sztárokat akartok látni.
A harmadik nap vasárnap volt, páromnak dolga volt, úgyhogy visszamentem a Kodak színházhoz ahol benéztem a H&M-be, Forever 21-be és a Sephorába is. Aznap mást nem is csináltunk, pihenő nap volt.
Hétfőn pedig az Universal stúdióba mentünk, annak majd külön poszt jön.
Kedden pedig autót béreltünk és átvezettünk Vegasba, az út olyan 435 km. Én is vezettem vagy 200 km-t. :)
2011. június 11., szombat
Beszámoló - Hawaii összegzés
20 napot töltöttünk Hawaiion, igaz nem csináltunk annyi programot, mint amennyi kifutotta volna az időnkből, de azért úgy gondolom egy keveset már tudok írni erről a szigetről (?). Minek nevezzem, várost nem írhatok, országot sem, bár szerintem az lenne a megfelelő. Ugyanis Hawaii semmiben, de abszolút semmiben nem hasonlít Amerikára. Ezért én nem is tekintek úgy rá, mint Amerika egyik államára.
A Hawaiiak sem szeretik, hogy be lettek kebelezve, mindent megtesznek azért, hogy megtartsák a hagyományaikat, ne vesszen kárba az, hogy ők inkább polinéziaiak, mint amerikaiak.
A Hawaiiak sem szeretik, hogy be lettek kebelezve, mindent megtesznek azért, hogy megtartsák a hagyományaikat, ne vesszen kárba az, hogy ők inkább polinéziaiak, mint amerikaiak.
Amerika legnyugatibb pontja 4025 km-re található, ez több, mint Los Angelestől New Yorkig (3961 km). A repülőút Los Angelestől Honoluluig 5 és fél óra. Azért elég nagy távolság. New York és Hawaii között 6 óra az eltérés. Nem is értem, hogy eshetett meg, hogy Amerika úgy gondolta, hogy Hawaii még őket illeti...
Sebaj, szurkolok a hawaiiaknak, hogy tartsák meg a hagyományukat, és próbáljanak meg maguk maradni.
Mikor megérkeztünk, átszállásokkal, várakozásokkal együtt egy olyan 26-28 óra út után (igaz egy éjszakára megálltunk Las Vegasban, hogy mégse legyen olyan nagyon sok az út), az első feladat a 12 óra időeltolódás leküzdése volt. Ennyire messze még nem voltunk Magyarországtól, eddig 10 óra eltérés volt a legtöbb keleti irányba, de erről majd később. :)
Már rutinosnak mondhatjuk magunkat ilyen téren, és szerintem a szervezetünk is tudja, hogy folyton össze vissza vagyunk, és nyugat felé könnyebben is megy az átállás, ez mégsem volt annyira egyszerű. Azt szokták mondani, hogy amennyi órát kell átállni annyi napba fog telni, ez nagyjából így is van. Otthon dél körül kelünk és 3 körül fekszünk, szóval azért nagyjából nyugatibb időre vagyunk állva, de azért az első pár napban este 6-7 óra körül feküdtünk és reggel 4-5 körül keltünk... Kellett azért egy bő hét, hogy úgy nagyjából emberi időre álljunk át.
Az első egy hét esős volt, úgyhogy nagyon nem csináltunk semmit, csak pihentünk, azt se tudtuk jó formán, hogy milyen nap van. :)
Amint kisütött a Nap, megnéztük az óceánpartot, fürödtünk, egész jó volt a víz. Waikiki beachen voltunk, ott több féle partrész is volt. Volt 1 teljesen szabadon, ahol a hullámok kiértek a partig, volt félig elkerített és volt teljesen elkerített, ahova ugyan folyt be a víz, de melegebb és nyugodtabb is volt. Ugyanakkor rájöttünk, hogy jó magyar lévén nem vagyunk mi homokhoz szokva és nem is szerettünk még meg azóta sem, úgyhogy többször inkább a hotel medencéjénél voltunk, mint a parton nem beszélve arról, hogy Amerikában nem lehet közterületen inni, úgyhogy az is jobban csábított a medencéhez, hogy ott megtudtunk inni egy jó hideg sört. :)
Amint kisütött a Nap, megnéztük az óceánpartot, fürödtünk, egész jó volt a víz. Waikiki beachen voltunk, ott több féle partrész is volt. Volt 1 teljesen szabadon, ahol a hullámok kiértek a partig, volt félig elkerített és volt teljesen elkerített, ahova ugyan folyt be a víz, de melegebb és nyugodtabb is volt. Ugyanakkor rájöttünk, hogy jó magyar lévén nem vagyunk mi homokhoz szokva és nem is szerettünk még meg azóta sem, úgyhogy többször inkább a hotel medencéjénél voltunk, mint a parton nem beszélve arról, hogy Amerikában nem lehet közterületen inni, úgyhogy az is jobban csábított a medencéhez, hogy ott megtudtunk inni egy jó hideg sört. :)
Honolulu és Waikiki nagyon kiéleződött a turistákra, illetve rengeteg tömbház van és zöld terület alig. A parton azért jócskán van, ahol már korábban írtam azt csinál az ember amit akar. Elég sok hajléktalan lakik ott sátrakban, többen jógáznak,vagy éppen kiülnek piknikezni, barbequezni.
A sziget körüli túra vezetőnk mondta, hogy ha az igazi Hawaiit akarjuk látni, akkor át kell mennünk a hegyen. Honolulut ugyanis egy hegyvonulat veszi körül, ami felett mindig felhős volt az ég. Igaza volt, az a kicsi amit láttunk a szigetből a buszból sokkal jobban tetszett, mint Honolulu. És még azt is mondta, hogy Amerikához való csatolásuk után 1 dolgot kaptak az álmok földjétől, az pedig nem más, mint a gyorséttermek. Írtam már ezt is korábban, hogy nem sok jó helyet találtunk, ahol normális ételt lehetett volna kapni. Hamburger, pizza, hot dog, steak volt mindenhol.
A sziget körüli túra vezetőnk mondta, hogy ha az igazi Hawaiit akarjuk látni, akkor át kell mennünk a hegyen. Honolulut ugyanis egy hegyvonulat veszi körül, ami felett mindig felhős volt az ég. Igaza volt, az a kicsi amit láttunk a szigetből a buszból sokkal jobban tetszett, mint Honolulu. És még azt is mondta, hogy Amerikához való csatolásuk után 1 dolgot kaptak az álmok földjétől, az pedig nem más, mint a gyorséttermek. Írtam már ezt is korábban, hogy nem sok jó helyet találtunk, ahol normális ételt lehetett volna kapni. Hamburger, pizza, hot dog, steak volt mindenhol.
Úgyhogy én azt ajánlom, hogy ha egyszer valamelyikőtök Hawaiira tervez utazni, inkább Mauit, vagy a Nagy szigetet szemelje ki, de ha nem, legalább egy szigetek közötti túrát iktasson be. Ezt az egyet sajnálom, hogy kihagytuk, igaz nem olcsó, de azért mégse minden nap jár arra az ember. Én szívesen elmentem volna egy még működő vulkán túrára is, igaz 500$ lett volna fejenként, de biztos nagy élmény lett volna.
Nagyon sok program van, helikopterezés, parasailing ( mikor egy motorcsónak húz valakit ejtőernyővel, ez nagyon jó amúgy!), tengeralattjárózás, szigettúra, szörfözés, hajókázás akár naplementében, bálna nézés (ez időszakos, és kétszer voltunk már olyan helyen, ahol volt ilyen program, persze egyszer sem jó időben mentünk...), és rengeteg sok minden. 1 dolog még ehhez, hogy semmiképp ne a szállodában foglaljatok programokat, hanem menjetek ki az utcára és ott, mert fele annyiba kerülnek ott a dolgok, mint amennyiért a hotelek adják a csomagokat.
Közlekedésről már írtam, hogy szinte mindenhova megy busz, 2,5$ a jegy egységesen és 1 visszaútra, vagy átszállásra is adnak jegyet, amit 3 órán belül lehet felhasználni.
3 turista buszjárat is van, ezek 2$-ba kerülnek és csak 1 útra, viszont nyitottak a buszok és tényleg meg lehet nézni róluk a várost.
Most így hirtelen nem jut már más az eszembe, de ha valamire kíváncsiak lennétek még, akkor írjátok meg és kiegészítem a posztot.
Búcsúzunk Hawaiitól, 4 nap Los Angeles következett.
2011. június 7., kedd
Beszámoló - Oahu szigettúra
Szeretem az olyan túrákat, ahol viszik az embert, nem kell semmit szervezni, csak hallgatni a történeteket és nézni. Ez is ilyen volt. Reggel fél 9 körül felszedtek minket a szálloda előtt és este 10-re értünk vissza.
Hawaii 8 nagyobb szigetből áll, Oahun van a főváros, Honolulu.
A túra nagy vonalakban 10 megállóból állt keresztül a szigeten (mi néhányat kihagytunk, gondolom időhiány miatt), majd olyan 1 körül értünk oda a Polinéz kulturális centerhez. Itt a polinéz szigeteknek külön-külön van egy területe, ahol bemutatják a szokásaikat, végül pedig fél 8kor egy fantasztikus show kezdődött egy nagyobb színház félében.
1. Első megállónk egy kilátóhoz vezetett, állítólag Amelia Erhartnak van itt állítva emlékmű, bár ezt nem találtuk meg. ( 1934-ben Hawaiiról átrepült Kaliforniáig. Ez az út a mai utasszállítókkal 5 és fél óra. )
Egy kis ízelítő abból, hogy milyen kilátás várt ránk a következő néhány órában:
Itt 10 percet tölthettünk, kb. 15-en voltunk a buszon egyébként.
2. A második megálló a Halona Blow Hole-nál volt. A blowhole nem más, mint a bálnák feje tetején lévő légzőnyílás, ahol kifújják a vizet. Itt nem bálna van, hanem egy képződmény, amiből ha megtelik vízzel, szintén magas oszlopban tör ki egy kis nyíláson. Képekkel ezt nem tudom nektek jól visszaadni.
A kilátás megint csak fantasztikus volt, gyönyörű színei voltak az óceánnak, a világostól a sötétkékig.
3. Makapuu kilátó és világítótorony
Itt leginkább a Manala, vagyis Nyúl-szigetet tartottam érdekesnek megemlíteni, ami nem az alakja miatt kapta a nevét, hanem mert 1994-ig nyulakat neveltek a szigeten. Azért vetettek véget a nevelésüknek, mert nagyon rombolták az őshonos környeztet, és sok madár ezen a szigeten költ. A galériában lesz majd kép a világítótoronyról is.
4. Pali kilátó
Ez már a sziget belsejében, erdős részen található, érezhető is volt a hőfokon. Nagyon erősen fújt a szél, és fáztunk is rendesen. Ami meglepett, az első, amit a buszról leszállva láttunk, nem más volt, mint egy csirke. Aztán felállt és kijött alóla vagy 10 kiscsibe. :) Volt jó pár kakas is még és több tyúk, kiscsibékkel, fogalmunk sincs, hogy hogy kerültek ők oda, vagy az erdőben élnének? Mindenesetre a buszsofőrök dobáltak nekik magokat. Pár lépés, és máris a városra néztünk le, óriási hegyek között.
Ez a kilátó tanúja volt Hawaii egyik legvéresebb csatájának, Kamehamea I 1795-ben a Hawaii Nagy szigetről hajózott ide 10000 ezer katonával miután bevette már Mauit és Molokait (mind a 4 sziget Hawaiihoz tartozik ma). Kalaniküpule vezette az Oahu sziget csapatát, és a hátrálásuknak ez a hegyvonulat vetett véget. Több, mint 400 katona esett le innen, és ért földet 305 méterrel lejjebb.
A part felől jövő szél, nagyon erősen felfele áramlik a hegy lábától. A vezetőnk mesélt egy történetet, miszerint egy lány annyira el volt keseredve egy fiú miatt, hogy fogta magát és kiugrott. Azonban nem halt meg, ugyanis a szél visszarepítette a kilátóra. És azt is elmondta még, hogy itt látta életében először az anyósa bugyiját, aki szoknyában érkezett a kilátóhoz... :)
5. Dole Plantation - ananász farm
Ha azt mondják nekem, hogy Dole nekem a banán jut eszembe, pedig ananászt és epret, és még sok más gyümölcsöt is termel ez a cég. James Drummond Dole 1899-ben érkezett a szigetre. Nem ő volt az első, aki ananászt termelt itt, de ő fedezte fel a benne rejlő lehetőséget, és lett ismert Ananász királyként egész Amerikában. Az első konzervgyár már 1901-ben működött is. 1930-ra Hawaii a világ ananász főrvárosa lett. Ekkor a vállalat évente több, mint 200 000 tonna ananászt gyártott. 1940-ben már 8 cég foglalkozott Hawaiion az ananásztermesztéssel. James Dole 1958-ban hunyt el, 80 évet élt.
Tegye fel a kezét, aki azt hiszi, hogy az ananász fán terem. Ha van ilyen köztetek, akkor az téved, ugyanis földi gyümölcs. (Na jó, én is csak a Farmvilleből tudtam... :) )
Nagyon sok fajtája van, itt a látogató centrumba kis 1*1 méteres kockákba ültettek belőlük, de amikor haladtunk tovább a busszal láttuk, hogy mekkora is valójában egy ilyen farm. Vagyis nem láttuk, mert egyszerűen nem volt vége semerre sem!
6. Következett volna egy megálló az északi parton, ami kimaradt. Ezt nagyon sajnáltam, ugyanis annyira gyönyörű partok voltak itt, hogy az nem igaz. És azt is sajnáltam, hogy az utolsó előtti napra hagytuk ezt a túrát, ugyanis elmondta a buszsofőr, hogy jön erre busz Honoluluból és 2,5$ mindössze a jegy... A sziget egyébként 45 perc alatt átszelhető, tényleg nem nagy.
7. Polinéz kulturális center
Körülbelül fél 2-re értünk ide. Fél 6-tól volt vacsora, úgyhogy addig volt időn itt bolyongani. A center a következőképpen néz ki:
6 szigetnek van kis faluja : Samoa, Aotearoa, Fiji, Hawaii, Tahiti, Tonga. Marquesas-t nem láttuk, mert átalakítás miatt itt volt az egyik csoportnak a vacsora. Rapa nuinál pedig csak 4 darab kőszobrot találtunk.
A falukban bemutatók mentek, Samoan megmutatták, hogy törik fel a kókuszdiót, ami nem csak az a kis barna szőrös golyó, amit mi jól ismerünk, hanem annak van egy nagyobb zöldes héja is! Illetve a pálmafára mászást, ami teljesen sima. Hawaiion arról, hogy milyen eszközöket használtak például a zenékhez, Tahatin hula táncot tanítottak a nőknek, Tongán pedig doboláshoz hívtak 3 önként jelentkezőt a közönségből. Minden ott dolgozó nagyon jókedvű volt, a bemutatók is jó hangulatban teltek, én nagyon élveztem. Viszont úgy végig szaladtunk az egészen, hogy a felépített házakba nem nagyon néztünk be, 1-2-be azért sikerült, majd ott lesz a képek között. Félidőben volt egy show a vízen. Kis tutajokon jöttek a már említett szigetek népviseleteiben a lányok és fiúk, és táncoltak a közönségnek.
5 órakor már mindenki odagyűlt a vacsorázó helyhez, ami szintén egy ilyen féloldalas helység volt, elől színpaddal, ahol zenészek voltak és többen táncoltak meg énekeltek is a vacsora alatt. Büfé vacsora volt, a rendszer úgy nézett ki, hogy első körben a lent ülők mehettek a legfelül található ételekhez, majd úgy szépen sorban irányították az embereket. A vacsora alatt mi ittunk két shake-et, amit ilyen formában kaptunk meg:
A vacsora és a show között még elég sok időnk volt, kb. 45 percen át unatkoztunk, de megérte. Nem szoktunk színházba járni, meg tulajdonképpen mozin kívül sehova, de ez a bemutató annyira tetszett, és úgy át tudtam élni (talán amiatt, mert én is táncoltam 9 évig, igaz csak a szülőknek tartottunk évente egy bemutatót :) ), hogy kétszer még pityeregtem is. Az előadás alatt nem lehetett videózni, se fotózni. Nyitott volt a színpad, a nézőtér viszont fedett. A környezetet úgy építették meg, hogy elől homok volt, vagyis a nézőtér volt a tenger, hátrébb pedig barlangok, fák, erdők és még egy vulkán is volt. Vízesést és vulkánkitörést is szimuláltak.
A darab neve Há - Breath of life, vagyis az Élet lélegzete (?).
A darab kezdetén egy férfi és egy terhes nőt elűz a természet a hazájukból, így hajóra szállnak és Tonga partjain kötnek ki. A helyik üdvözlik a párt, és nem sokkal később megszületett Mana. Házat építettek a családnak, majd Hawaiion folytatódik a történet, ahol a kisfiú növekedni kezd. Ahogy Mana növekszik Aotearoa-n megtanul vadászni. Mikor felnőtt tovább hajózik, hogy tanuljon, megismerje a világot és Samoa-n köt ki, ahol a szerelmet is megtalálja. Miután elnyerte a samoaiak bizalmát, tovább hajózik a lánnyal, és Tahitin építenek házat maguknak. Fiji pedig úgy láp a képbe, hogy megtámadja Samoa-t, megölik Mana apját, aki később szellem formájában visszatér, mikor Mana és Lani gyermeke megszületik.
Hát nagyjából ez az Élet. :)
Nekem nagyon tetszett, már sajnálom, hogy nem vettük meg a cd-t a műsorról.
Ezután visszatértünk a buszhoz és indultunk haza. Nagyon elfáradtunk, de megérte.
Még egy lezárást írok majd Hawaiiról, utána pedig Los Angeles következik. :)
Hawaii 8 nagyobb szigetből áll, Oahun van a főváros, Honolulu.
A túra nagy vonalakban 10 megállóból állt keresztül a szigeten (mi néhányat kihagytunk, gondolom időhiány miatt), majd olyan 1 körül értünk oda a Polinéz kulturális centerhez. Itt a polinéz szigeteknek külön-külön van egy területe, ahol bemutatják a szokásaikat, végül pedig fél 8kor egy fantasztikus show kezdődött egy nagyobb színház félében.
1. Első megállónk egy kilátóhoz vezetett, állítólag Amelia Erhartnak van itt állítva emlékmű, bár ezt nem találtuk meg. ( 1934-ben Hawaiiról átrepült Kaliforniáig. Ez az út a mai utasszállítókkal 5 és fél óra. )
Egy kis ízelítő abból, hogy milyen kilátás várt ránk a következő néhány órában:
(Anya ilyen az óceán! :) )
2. A második megálló a Halona Blow Hole-nál volt. A blowhole nem más, mint a bálnák feje tetején lévő légzőnyílás, ahol kifújják a vizet. Itt nem bálna van, hanem egy képződmény, amiből ha megtelik vízzel, szintén magas oszlopban tör ki egy kis nyíláson. Képekkel ezt nem tudom nektek jól visszaadni.
A kilátás megint csak fantasztikus volt, gyönyörű színei voltak az óceánnak, a világostól a sötétkékig.
3. Makapuu kilátó és világítótorony
Itt leginkább a Manala, vagyis Nyúl-szigetet tartottam érdekesnek megemlíteni, ami nem az alakja miatt kapta a nevét, hanem mert 1994-ig nyulakat neveltek a szigeten. Azért vetettek véget a nevelésüknek, mert nagyon rombolták az őshonos környeztet, és sok madár ezen a szigeten költ. A galériában lesz majd kép a világítótoronyról is.
4. Pali kilátó
Ez már a sziget belsejében, erdős részen található, érezhető is volt a hőfokon. Nagyon erősen fújt a szél, és fáztunk is rendesen. Ami meglepett, az első, amit a buszról leszállva láttunk, nem más volt, mint egy csirke. Aztán felállt és kijött alóla vagy 10 kiscsibe. :) Volt jó pár kakas is még és több tyúk, kiscsibékkel, fogalmunk sincs, hogy hogy kerültek ők oda, vagy az erdőben élnének? Mindenesetre a buszsofőrök dobáltak nekik magokat. Pár lépés, és máris a városra néztünk le, óriási hegyek között.
Ez a kilátó tanúja volt Hawaii egyik legvéresebb csatájának, Kamehamea I 1795-ben a Hawaii Nagy szigetről hajózott ide 10000 ezer katonával miután bevette már Mauit és Molokait (mind a 4 sziget Hawaiihoz tartozik ma). Kalaniküpule vezette az Oahu sziget csapatát, és a hátrálásuknak ez a hegyvonulat vetett véget. Több, mint 400 katona esett le innen, és ért földet 305 méterrel lejjebb.
A part felől jövő szél, nagyon erősen felfele áramlik a hegy lábától. A vezetőnk mesélt egy történetet, miszerint egy lány annyira el volt keseredve egy fiú miatt, hogy fogta magát és kiugrott. Azonban nem halt meg, ugyanis a szél visszarepítette a kilátóra. És azt is elmondta még, hogy itt látta életében először az anyósa bugyiját, aki szoknyában érkezett a kilátóhoz... :)
5. Dole Plantation - ananász farm
Ha azt mondják nekem, hogy Dole nekem a banán jut eszembe, pedig ananászt és epret, és még sok más gyümölcsöt is termel ez a cég. James Drummond Dole 1899-ben érkezett a szigetre. Nem ő volt az első, aki ananászt termelt itt, de ő fedezte fel a benne rejlő lehetőséget, és lett ismert Ananász királyként egész Amerikában. Az első konzervgyár már 1901-ben működött is. 1930-ra Hawaii a világ ananász főrvárosa lett. Ekkor a vállalat évente több, mint 200 000 tonna ananászt gyártott. 1940-ben már 8 cég foglalkozott Hawaiion az ananásztermesztéssel. James Dole 1958-ban hunyt el, 80 évet élt.
Tegye fel a kezét, aki azt hiszi, hogy az ananász fán terem. Ha van ilyen köztetek, akkor az téved, ugyanis földi gyümölcs. (Na jó, én is csak a Farmvilleből tudtam... :) )
Nagyon sok fajtája van, itt a látogató centrumba kis 1*1 méteres kockákba ültettek belőlük, de amikor haladtunk tovább a busszal láttuk, hogy mekkora is valójában egy ilyen farm. Vagyis nem láttuk, mert egyszerűen nem volt vége semerre sem!
6. Következett volna egy megálló az északi parton, ami kimaradt. Ezt nagyon sajnáltam, ugyanis annyira gyönyörű partok voltak itt, hogy az nem igaz. És azt is sajnáltam, hogy az utolsó előtti napra hagytuk ezt a túrát, ugyanis elmondta a buszsofőr, hogy jön erre busz Honoluluból és 2,5$ mindössze a jegy... A sziget egyébként 45 perc alatt átszelhető, tényleg nem nagy.
7. Polinéz kulturális center
Körülbelül fél 2-re értünk ide. Fél 6-tól volt vacsora, úgyhogy addig volt időn itt bolyongani. A center a következőképpen néz ki:
6 szigetnek van kis faluja : Samoa, Aotearoa, Fiji, Hawaii, Tahiti, Tonga. Marquesas-t nem láttuk, mert átalakítás miatt itt volt az egyik csoportnak a vacsora. Rapa nuinál pedig csak 4 darab kőszobrot találtunk.
A falukban bemutatók mentek, Samoan megmutatták, hogy törik fel a kókuszdiót, ami nem csak az a kis barna szőrös golyó, amit mi jól ismerünk, hanem annak van egy nagyobb zöldes héja is! Illetve a pálmafára mászást, ami teljesen sima. Hawaiion arról, hogy milyen eszközöket használtak például a zenékhez, Tahatin hula táncot tanítottak a nőknek, Tongán pedig doboláshoz hívtak 3 önként jelentkezőt a közönségből. Minden ott dolgozó nagyon jókedvű volt, a bemutatók is jó hangulatban teltek, én nagyon élveztem. Viszont úgy végig szaladtunk az egészen, hogy a felépített házakba nem nagyon néztünk be, 1-2-be azért sikerült, majd ott lesz a képek között. Félidőben volt egy show a vízen. Kis tutajokon jöttek a már említett szigetek népviseleteiben a lányok és fiúk, és táncoltak a közönségnek.
5 órakor már mindenki odagyűlt a vacsorázó helyhez, ami szintén egy ilyen féloldalas helység volt, elől színpaddal, ahol zenészek voltak és többen táncoltak meg énekeltek is a vacsora alatt. Büfé vacsora volt, a rendszer úgy nézett ki, hogy első körben a lent ülők mehettek a legfelül található ételekhez, majd úgy szépen sorban irányították az embereket. A vacsora alatt mi ittunk két shake-et, amit ilyen formában kaptunk meg:
A vacsora és a show között még elég sok időnk volt, kb. 45 percen át unatkoztunk, de megérte. Nem szoktunk színházba járni, meg tulajdonképpen mozin kívül sehova, de ez a bemutató annyira tetszett, és úgy át tudtam élni (talán amiatt, mert én is táncoltam 9 évig, igaz csak a szülőknek tartottunk évente egy bemutatót :) ), hogy kétszer még pityeregtem is. Az előadás alatt nem lehetett videózni, se fotózni. Nyitott volt a színpad, a nézőtér viszont fedett. A környezetet úgy építették meg, hogy elől homok volt, vagyis a nézőtér volt a tenger, hátrébb pedig barlangok, fák, erdők és még egy vulkán is volt. Vízesést és vulkánkitörést is szimuláltak.
A darab neve Há - Breath of life, vagyis az Élet lélegzete (?).
A darab kezdetén egy férfi és egy terhes nőt elűz a természet a hazájukból, így hajóra szállnak és Tonga partjain kötnek ki. A helyik üdvözlik a párt, és nem sokkal később megszületett Mana. Házat építettek a családnak, majd Hawaiion folytatódik a történet, ahol a kisfiú növekedni kezd. Ahogy Mana növekszik Aotearoa-n megtanul vadászni. Mikor felnőtt tovább hajózik, hogy tanuljon, megismerje a világot és Samoa-n köt ki, ahol a szerelmet is megtalálja. Miután elnyerte a samoaiak bizalmát, tovább hajózik a lánnyal, és Tahitin építenek házat maguknak. Fiji pedig úgy láp a képbe, hogy megtámadja Samoa-t, megölik Mana apját, aki később szellem formájában visszatér, mikor Mana és Lani gyermeke megszületik.
Hát nagyjából ez az Élet. :)
Nekem nagyon tetszett, már sajnálom, hogy nem vettük meg a cd-t a műsorról.
Ezután visszatértünk a buszhoz és indultunk haza. Nagyon elfáradtunk, de megérte.
Még egy lezárást írok majd Hawaiiról, utána pedig Los Angeles következik. :)
2011. június 3., péntek
Képek - Pearl Harbor
Néhány képet sajnos szétvakuztam, nem szeretem már a fényképezőm, nem akarja az igazságot és saját életre kel... Le akarom cserélni, hamarosan meg is teszem.
A képekért katt ide: Pearl Harbor
A képekért katt ide: Pearl Harbor
Beszámoló - Pearl Harbor
Én mindenképp szerettem volna elmenni ide, párom már kevésbé, a végére még is őt érdekelte jobban a dolog. :) Persze, mert felmehettünk egy óriás csatahajóra, be lehetett ülni egy repülőszimulátorba és megannyi jó dolog volt, ami le tud kötni egy férfit.
Pearl Harborról röviden: "1941. december 7-én a japán flotta itt támadta meg az USA haditengerészeti támaszpontját. Japán csak 29 repülőgépet és 4 tengeralattjárót vesztett el. Amerikai oldalon 4 csatahajó elsüllyedt, 1 oldalra borult, 3 másik csatahajó (USS Pennsylvania, USS Maryland, USS Tennessee), valamint 3 cirkáló és 3 romboló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült. 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek." (Wikipédia)
Pearl Harbor egy kb. 30 perces autóútra fekszik Waikikitől. Befizettünk egy menettérti transzferre, ami fejenként 16$ volt. 10 személyes kisbusz jött értünk, és hiába volt szombat, csak minket vitt. ( Az idő felhős volt, néha esett is az eső, még is mikor kibújt a Nap, nagyon erős volt és sikeresen atléta mintát égetett rám. ) Megérkeztünk a létesítmény kapujához, ahol le kellett adni a táskát. Ugyanis egy nagyon őrzött területről van szó, csak azt lehet bevinni, ami belefér a zsebekbe. A táskamegőrzés is természetesen pénzbe került, 3$ egy napra.
2 pultnál lehetett jegyet venni/kapni, az egyiknél az ingyenes programokra, a másiknál a fizetősökre.
Az ingyenes programokba tartozik annak az emlékműnek a megtekintése, ahol elsüllyedt a USS Arizona. 1102 ember nyugszik a tenger mélyén, akiknek a nevét olvashatjuk el az emlékműben, ahova komp visz. A hajót nem emelték ki, az emlékmű alatt van még mindig. Mi ide idő hiányába nem jutottunk el.
Egy csomagot vettünk, amibe a USS Missouri, a repülőmúzeum és egy tengeralattjáró, a USS Bowfin megtekintése volt benne. Az árra pontosan nem emlékszem, és nem is találom, de olyan 35$ lehetett fejenként.
A USS Bowfin tengeralattjáró ott van egyből a bejáratnál, ezért azt hagytuk utoljára. A USS Missouri és a repülőmúzeum a Ford Island-en van, ahova külön buszok viszik az utasokat. Nagyon szigorú ellenőrzés alatt áll a sziget. 1 híd vezet oda, amit fegyveresek ellenőriznek, fotózni a buszból nem lehet, mert annak börtön lehet a vége. A haditengerészetnél szolgálók itt laknak, rengeteg ház, játszótér van itt. A busz csak egy irányba megy, a hajóhoz, majd a múzeumhoz és vissza a bejárathoz, úgyhogy nem volt kérdés hol kezdjük a túrát.
A USS Missouri, becenevén Mighty Mo.
Óriási. 3-3 hatalmas ágyú elől hátul, és rengeteg géppisztoly meredt ránk. 1 képbe nem is fért bele, vagyis nem lehetett messzebb bóklászni sajnos. Mikor megérkeztünk, pont akkor indult egy 35 perces túra, ahol a történetéről meséltek, meg egy kicsit a háborúról is. A fedélzeten kapitulált Japán. A hajón analóg technika van, nem fejlesztették, hanem inkább az embereket tanították meg használni a régebbi dolgokat. Párom hallgatta én inkább fényképeztem, melegem is volt, untam is, menjünk már tovább. :)
"A USS Missouri-t 1944 elején bocsátották vízre. 19944 nyarán állt hadrendbe. A Csendes-óceánon harcolt a japánok ellen. 1945 tavaszán részt vett Okinava ágyúzásában. Ebben a hadműveletben két kamikáze-támadás is érte, de rövidesen kijavították. Fedélzetén írták alá a japán kapitulációs okmányt. A háború után kiképzési és egyéb célokra használták. Eközben a hajó zátonyra futott, komoly sérülésekkel sikerült csak levontatni. A javítások nyoma ma is látható.
A koreai háború idejére aktiválták, majd hosszú időre újra tartalékba került. 1984-ben átépítették. A kilencvenes évek elején részt vett az öbölháborúban, majd kivonták a szolgálatból." (Wikipédia)
A túra végén végre szabadjára engedtek minket és bejárhattuk a hajó 5 emeltét. A legalsó szinten szinte csak konyha és étkező található, persze külön a tiszteknek és külön a katonáknak. A hálófülkék nem voltak valami nagyok, majd láthatjátok a képeken. Voltunk a hajókormánynál is, természetesen nem maradhatott el, hogy ne próbáljuk ki a dolgokat. :) 1 órát töltöttünk a hajón, nagyon nem is lett volna időnk többre. Kifele menet megvehettük 28$-ért a szokásos turista képeket, engem viszont jobban mozgatott egy saját dogtag, vagyis dögcédula elkészítése. Egyszer majdnem tudtak szerezni nekem, már rég álmom volt egy ilyen. Nem tudom miért.
Pacific Aviation Museum
Következett a Repülőmúzeum, itt annyi mindent nem tudok elmondani, sok gép típus volt, kezdetleges kisrepülőktől kezdve, utasszállítón át még egy űrhajó orrába is betekinthettünk (örültem volna, ha az egész űrhajót lemodellezik, vagy egy kilövést sikerül látnom, ugyanis az űrrepülők nagyon izgatják a fantáziámat).
Ez a hely feltűnik egyébként a Pearl Harbor filmben (Ben Affleck, Josh Hartnett), ahol az irányítótorony készen látható, holott sosem volt teljesen megépítve. Olyan 30 perc alatt körbejártuk a 2 hangárt, ami be van rendezve, majd párom beült a szimulátorba. 20 perc 10$. Szerencsére a felénél megunta, így mehettünk ebédelni. A szokásos választék: hot dog, hamburger, mahi mahi (helyi hal) vagy saláta. :)
Majd a busszal visszamentünk a bejárathoz és a transzfer indulásáig volt még 1 óránk ami tökéletesen elég volt bejárni a tengeralattjárót.
USS Bowfin
A II. világháború alatt 3600 tiszt és személyzet vesztette életét, 52 tengeralattjáró süllyedt el.
"A USS Bowfin tengeralattjáró az Államok keleti partján élő édesvízi halról kapta nevét.1942. július 23-án bocsátották vízre Maine államban. A II. világháborúban Indonézia és Japán között járőrözött, és elsüllyesztett 15 kereskedelmi hajót valamint egy fregattot. Ez torpedózta meg a Tsushima Maru hajót, amely a háború vége felé civil menekülteket szállított Okinawából Kagoshimába. 1986 óta állami emlékhely." (Wikipédia)
Az ajtók kicsik, a fekvőhelyek kicsik, nem lehetett egyszerű átfutni rajtuk mikor riadó volt. A legrosszabb fekvőhely valószínűleg az volt, ami közvetlenül a bombák mellett található. Bár ha robban, inkább ott lennék, mint a másik végében és esetleges fulladásos halálra kéne várnom.
Nem szeretem a háborút, örülök, hogy talán nem is fogok átélni egyet sem.
Ha itt jártok ezt az emlékparkot ajánlom, annak ellenére, hogy egy kicsit untam magam, mégis érdekes volt.
A következő bejegyzés szigettúráról fog szólni, az már izgalmasabb lesz lányok részére is, tele sok szép képpel. :)
Pearl Harborról röviden: "1941. december 7-én a japán flotta itt támadta meg az USA haditengerészeti támaszpontját. Japán csak 29 repülőgépet és 4 tengeralattjárót vesztett el. Amerikai oldalon 4 csatahajó elsüllyedt, 1 oldalra borult, 3 másik csatahajó (USS Pennsylvania, USS Maryland, USS Tennessee), valamint 3 cirkáló és 3 romboló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült. 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek." (Wikipédia)
Pearl Harbor egy kb. 30 perces autóútra fekszik Waikikitől. Befizettünk egy menettérti transzferre, ami fejenként 16$ volt. 10 személyes kisbusz jött értünk, és hiába volt szombat, csak minket vitt. ( Az idő felhős volt, néha esett is az eső, még is mikor kibújt a Nap, nagyon erős volt és sikeresen atléta mintát égetett rám. ) Megérkeztünk a létesítmény kapujához, ahol le kellett adni a táskát. Ugyanis egy nagyon őrzött területről van szó, csak azt lehet bevinni, ami belefér a zsebekbe. A táskamegőrzés is természetesen pénzbe került, 3$ egy napra.
2 pultnál lehetett jegyet venni/kapni, az egyiknél az ingyenes programokra, a másiknál a fizetősökre.
Az ingyenes programokba tartozik annak az emlékműnek a megtekintése, ahol elsüllyedt a USS Arizona. 1102 ember nyugszik a tenger mélyén, akiknek a nevét olvashatjuk el az emlékműben, ahova komp visz. A hajót nem emelték ki, az emlékmű alatt van még mindig. Mi ide idő hiányába nem jutottunk el.
Egy csomagot vettünk, amibe a USS Missouri, a repülőmúzeum és egy tengeralattjáró, a USS Bowfin megtekintése volt benne. Az árra pontosan nem emlékszem, és nem is találom, de olyan 35$ lehetett fejenként.
A USS Bowfin tengeralattjáró ott van egyből a bejáratnál, ezért azt hagytuk utoljára. A USS Missouri és a repülőmúzeum a Ford Island-en van, ahova külön buszok viszik az utasokat. Nagyon szigorú ellenőrzés alatt áll a sziget. 1 híd vezet oda, amit fegyveresek ellenőriznek, fotózni a buszból nem lehet, mert annak börtön lehet a vége. A haditengerészetnél szolgálók itt laknak, rengeteg ház, játszótér van itt. A busz csak egy irányba megy, a hajóhoz, majd a múzeumhoz és vissza a bejárathoz, úgyhogy nem volt kérdés hol kezdjük a túrát.
A USS Missouri, becenevén Mighty Mo.
Óriási. 3-3 hatalmas ágyú elől hátul, és rengeteg géppisztoly meredt ránk. 1 képbe nem is fért bele, vagyis nem lehetett messzebb bóklászni sajnos. Mikor megérkeztünk, pont akkor indult egy 35 perces túra, ahol a történetéről meséltek, meg egy kicsit a háborúról is. A fedélzeten kapitulált Japán. A hajón analóg technika van, nem fejlesztették, hanem inkább az embereket tanították meg használni a régebbi dolgokat. Párom hallgatta én inkább fényképeztem, melegem is volt, untam is, menjünk már tovább. :)
"A USS Missouri-t 1944 elején bocsátották vízre. 19944 nyarán állt hadrendbe. A Csendes-óceánon harcolt a japánok ellen. 1945 tavaszán részt vett Okinava ágyúzásában. Ebben a hadműveletben két kamikáze-támadás is érte, de rövidesen kijavították. Fedélzetén írták alá a japán kapitulációs okmányt. A háború után kiképzési és egyéb célokra használták. Eközben a hajó zátonyra futott, komoly sérülésekkel sikerült csak levontatni. A javítások nyoma ma is látható.
A koreai háború idejére aktiválták, majd hosszú időre újra tartalékba került. 1984-ben átépítették. A kilencvenes évek elején részt vett az öbölháborúban, majd kivonták a szolgálatból." (Wikipédia)
A túra végén végre szabadjára engedtek minket és bejárhattuk a hajó 5 emeltét. A legalsó szinten szinte csak konyha és étkező található, persze külön a tiszteknek és külön a katonáknak. A hálófülkék nem voltak valami nagyok, majd láthatjátok a képeken. Voltunk a hajókormánynál is, természetesen nem maradhatott el, hogy ne próbáljuk ki a dolgokat. :) 1 órát töltöttünk a hajón, nagyon nem is lett volna időnk többre. Kifele menet megvehettük 28$-ért a szokásos turista képeket, engem viszont jobban mozgatott egy saját dogtag, vagyis dögcédula elkészítése. Egyszer majdnem tudtak szerezni nekem, már rég álmom volt egy ilyen. Nem tudom miért.
Pacific Aviation Museum
Következett a Repülőmúzeum, itt annyi mindent nem tudok elmondani, sok gép típus volt, kezdetleges kisrepülőktől kezdve, utasszállítón át még egy űrhajó orrába is betekinthettünk (örültem volna, ha az egész űrhajót lemodellezik, vagy egy kilövést sikerül látnom, ugyanis az űrrepülők nagyon izgatják a fantáziámat).
Ez a hely feltűnik egyébként a Pearl Harbor filmben (Ben Affleck, Josh Hartnett), ahol az irányítótorony készen látható, holott sosem volt teljesen megépítve. Olyan 30 perc alatt körbejártuk a 2 hangárt, ami be van rendezve, majd párom beült a szimulátorba. 20 perc 10$. Szerencsére a felénél megunta, így mehettünk ebédelni. A szokásos választék: hot dog, hamburger, mahi mahi (helyi hal) vagy saláta. :)
Majd a busszal visszamentünk a bejárathoz és a transzfer indulásáig volt még 1 óránk ami tökéletesen elég volt bejárni a tengeralattjárót.
USS Bowfin
A II. világháború alatt 3600 tiszt és személyzet vesztette életét, 52 tengeralattjáró süllyedt el.
"A USS Bowfin tengeralattjáró az Államok keleti partján élő édesvízi halról kapta nevét.1942. július 23-án bocsátották vízre Maine államban. A II. világháborúban Indonézia és Japán között járőrözött, és elsüllyesztett 15 kereskedelmi hajót valamint egy fregattot. Ez torpedózta meg a Tsushima Maru hajót, amely a háború vége felé civil menekülteket szállított Okinawából Kagoshimába. 1986 óta állami emlékhely." (Wikipédia)
Az ajtók kicsik, a fekvőhelyek kicsik, nem lehetett egyszerű átfutni rajtuk mikor riadó volt. A legrosszabb fekvőhely valószínűleg az volt, ami közvetlenül a bombák mellett található. Bár ha robban, inkább ott lennék, mint a másik végében és esetleges fulladásos halálra kéne várnom.
Nem szeretem a háborút, örülök, hogy talán nem is fogok átélni egyet sem.
Ha itt jártok ezt az emlékparkot ajánlom, annak ellenére, hogy egy kicsit untam magam, mégis érdekes volt.
A következő bejegyzés szigettúráról fog szólni, az már izgalmasabb lesz lányok részére is, tele sok szép képpel. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)